In a West End town, a dead end world

A következő bejegyzés a Londonba várost nézni jövőknek:

Szerintem érdemes egy buszos városnéző körúttal kezdeni, mivel nagyok a távolságok, és ez ad egy általános képet a városról. A magam részéről először szoktam menni egy teljes kört anélkül, hogy leszállnék, aztán már csak annál szállok le, amit érdemes megnézni. Egy ilyen hop on hop off busznak egy napra 25 font körül van az ára. (A lényege annyi, hogy kb. 15 percenkénti követési távolsággal járnak a városnéző buszok, amiknek a megállói nevezetességeknél vannak, és egy napon keresztül bármennyiszer lehet fel - és leszállni, közben pedig hallgatni az idegenvezető szöveget.)

A legismertebb helyek:
- Buckingham palota
Olyan 20 fontos belépőért szervezett csoportokban lehet bemenni a királyné rezidenciájának 19 giccses szobájába. Érdemes hetekkel korábban foglalni.

- London Eye
19 fontot lehet erre pazarolni. Jegyet ott is lehet venni, de aki online megrendeli, sokkal rövidebb sort kell kiállnia, hogy aztán beállhasson az utcán kanyargó egyórás sorba, hogy fél óra alatt kerüljön egyet az óriáskeréken. A London Eye azt adja, amire számítani lehet: kilátást a városra.

- London Dungeon
A London Eye tövében a középkori várost élő színészekkel bemutató ijesztgetős látványosság 25 fontért.
http://www.thedungeons.com/london/en/

- Madame Tussauds viaszmúzeum
Legfeljebb 30 font, de ki lehet fogni akciókat. A hírességek viaszmásával lehet fotózkodni.
http://www.madametussauds.com/London/

- Londoni Tower
Középkori erőd, itt vannak a koronaékszerek meg egy fegyvergyűjtemény. 22 font a belépő.

- Shakerspeare Globe Színház
Az egyetlen dolog, ami megéri. Újraépítették a Globe-ot a Temze partján olyannak, mint amilyen az eredeti lehetett és korabeli darabokat játszanak benne. A földszinti állójegyek 5 fontba kerülnek, a karzaton már 40 körül vannak. Télen nem játszanak, 2014-ben április 23-án nyitnak újra, addig a januárban megnyíló szobaszínház lesz, ahol gyertyafénynél zajlanak majd az előadások. http://www.shakespearesglobe.com/

- Westminster apátság
Egy templomnak álcázott temető, ahol Vilmos esküdött és ahol a szobrokkal díszített sírköveket lehet megnézni egy iszonyúan magyartalan idegenvezető program segítségével. "Billentyűzze be a hármas gombot és vegye észre a mennyezetet." - komolyan, még ha a fordító ilyen esetlen is, a színész, aki felolvassa, miért nem módosít rajta?? De ez az egyetlen hely, ahol van magyar nyelvű idegenvezetés. 18 font, de a misékre ingyen lehet bemenni - megverekedvén a potyázó turisták tömegével. http://www.westminster-abbey.org/

- Szent Pál katedrális
A Temze partján fekvő hatalmas katedrálisba 16 fontért engednek be.
http://www.stpauls.co.uk/

- Churchill háborús bunkere
17 fontért lehet megtekinteni a földalatti bunkert, ahol a Churchillék töltötték a háborús napokat.
http://www.iwm.org.uk/visits/churchill-war-rooms

A múzeumok ingyenesek, csak az időszakos kiállítások termeire kell fizetni.
- Londoni Természettudományi Múzeum (Wiki: A múzeumban mintegy 70 millió, az élet- és földtudományokkal kapcsolatos tárgy található, melyek az alábbi öt nagyobb gyűjteménybe tartoznak: Botanika, Entomológia, Ásványtan, Őslénytan, Zoológia.) http://www.nhm.ac.uk/
- British Museum (Wiki: Az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeum. Gyűjteményei – melyek több mint 13 millió tárgyból állnak – a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberi kultúra történetét.) http://www.britishmuseum.org/
- Brit Nemzeti Képtár (wiki: 2300 képet számláló gyűjteménye a 13. századtól 1900-ig tart.) nationalgallery.org.uk/
- Tate Modern (Wiki: A világ leglátogatottabb modern képtára. 1500-tól napjainking készült képekből áll a gyűjetény.) http://www.tate.org.uk/
- Victoria and Albert Museum (wiki: A világ legnagyobb dekoratív művészet és dizájn múzeuma) http://www.vam.ac.uk/
- Tudományos Múzeum (aminek el lehet képzelni: DNS modell, Newton elméleteit bemutató hajtóművek, 3D kisfilmek) http://www.sciencemuseum.org.uk/

Szabadtéri látványosságok
- Big ben
- Temzén hajókázás (olyan 30 font)
- Trafalgar tér
- Tower híd
- Hyde Park
- St. James Park
- Regent's Park
- a londoni Soho
- kínai negyed (a belvárosban van)
- indiai+iszlám negyed (kintebb van)

A London Passról.
A London Pass (http://www.londonpass.com/) egy olyan kártya, amivel ingyen be lehet menni bizonyos látványosságokra és kedvezményt kapni bizonyos éttermekben/kávézókban/boltokban. Itt van a lista: http://www.londonpass.com/london-attractions/index.html#.Una0dPlhXis A legfőbb dolgok, amikre NEM szól: a palota, a London Eye, London Dungeon, Madame Tussauds, színdarab a Globe-ban (csak egy egyórás körbevezetés van benne). Lehet hozzá napi jegyet venni a tömegközlekedésre napi 9 font felárért. Az egynapos jegy 47 font, napijeggyel 56. Van két-, három- meg hatnapos is, de szerintem egy jól tervezett nap alatt meg lehet nézni mindent, amit érdemes, és benne van az árban, vagy a kényelmesebbeknek a kétnapos, hiszen az csak 17 fonttal drágább, ami kevesebb, mint a belépő egy helyre. Múzeumok is fel vannak tüntetve, de mivel az összes múzeum ingyenes, ezeket nem érdemes belevenni. Érdemes 10 napot számolni a kiszállításra. Ha befizetünk a 24 órás expressz kiszállításra, csak 3 napot kell rá várni.

Tömegközlekedés általában.
Ez a vállalat honapja: tfl.gov.uk
Egy 1-4 zónás napijegy elég, ami 11 fontba kerül. De lehet olyat is, hogy a csúcsidőt elkerülő napijegy, ugyanezekre a zónákra 8 font, annyi kitétellel, hogy az utazást reggel 9.30 után lehet csak megkezdeni. A hetijegy 43.60 font.
Emellett van a feltöltőkártyás Oyster card. Ennek kétféle díjszabása van: csúcsidő és csúcsidőn kívüli, és az árat az utazás alatt érintett zónák is befolyásolják.
A napijegy és az Oyster card összehasonlító táblázata itt van: http://visitorshop.tfl.gov.uk/help-centre/ticket-comparison.html

A képek nem képezik a tulajdonom.

Bevallom, régen írtam már, pedig sok minden történt, amiről így-úgy beszámoltam, de foglaljuk össze, ami a nyár óta történt. Először egy olyan pozíciót pályáztam meg cégen belül, ami minden kezdő HR-es álma: a friss diplomásokat beszervező osztályba. Napestig facebookon és twitteren kellett volna a céget sztárolni, egyetemekre ellátogatni, állásbörzék, felvételi válogatások. Ennek a csapatnak a vezetője a vonzó T., aki az a típusú ember, aki felé akkor is odafordulnak a fejek, ha csendben, hátulról lép a szobába. Lehengerlő, fiatal és vérprofi, aki bárkit villával esz meg reggelire. Velem is így tett. Egy jó hangulatú interjú után, közölte, hogy nem adja nekem az állást, és megindokolta, miért. Kifogásolta az önéletrajzomat, a testbeszédemet, az érvelésem. A My Fair Lady Elizabeth-je érezhette így magát, amikor az előkelő urak olyasmikre hívták fel a figyelmét, hogy ne a kezével törölje meg az orrát. Egyszerre éreztem magam a végletekig megalázva és hálásnak.

Új tudásommal mentem el e következő lehetőségre, az országok közt utazó munkatársak útjának egyengetéséért felelős csoporthoz augusztus 20-án. Az interjú alatt a jövőbeli vezető elmondta: nehéz lenne engem elmozdítani, mivel a csapat már széthullóban van, és megkérték őket, hogy ne vegyenek ki onnan senkit. (Emlékezzünk, hogy a leépítés bejelentésekor többször elhangzott, hogy a mi csapatunk tagjai elsőbbséget élveznek a belsős pozícióknál.) De másnap a főnököm izgulva keresett fel: azonnal meg kell kezdenem a spanyol piac átadását, az interjúm remekül sikerült, biztos engem választanak majd. Október 11-e van, azóta sem hallottunk felőlük semmit. Kétszer rájuk írtunk (egyszer én, egyszer a főnököm), annyit válaszoltak, hogy elfoglaltak és nem tudnak döntést hozni.

De azért augusztusban megkezdtem a spanyol piac átadását Patríciának, a spanyol lánynak, és hogy felhasználjam tömeges szabadságaimat mielőtt új pozícióba kerülnék, és rápihenjek a további álláskeresésre, elmentem húsz nap szabadságra. Rám fért, a zavarosban való halászás, már kezdett álmatlan éjszakákat okozni. Nevetséges helyzetekbe kerültem, mint hogy azért nem lett kifizetve az egyik alkalmazott, mert nem volt világos, melyik osztály feladata is lenne kifizetni.

Visszatérésemkor az irodában a hangulat forrongóbb volt, mint bármikor. Még lett, aki talált új munkát, közben négy magyar jött betanulni, és öt egy-három hónapra szóló határozott idejű szerződéses alkalmazott. A vezetőség 5000 fontot ígért azoknak, akik januárig kitartanak és segítenek a tudás átadásában a budapesti irodában, de ezt feltételekhez kötötték, amik egyre elérhetetlenebbé teszi a pénz kifizetését. Az újoncok betanítását és a tréninganyagok legyártását kötelezővé tették (tehát nem lehet azt mondani, hogy "dugjátok fel a bónuszt, szarok a magyar irodára és nem maradok minden este 9-ig dolgozni"), de mivel még így is maradtak ellenállók, a kifizetést immár nem egyéni, hanem csapatteljesítményhez kötötték. Ha nem tartjuk a célszámokat, csökkenteni fogják a bónusz mértékét. De ez semmi, a magaviselet is meghatározza ám a számokat. A vezetőség nem akar stresszes, boldogtalan arcokat látni. Hárman összeomlottak a nyomás alatt, így most már olyanok helyettesítését is biztosítani kell, aki depresszió vagy pánikroham miatt nem jár dolgozni. Kibukott az is, hogy T., kamuból hirdette meg az állást a csapatában (amire persze ha húszan nem jelentkezhettünk akkor senki sem), mivel már a meghirdetés előtt tudta, kinek szánja a pozíciót, akinek azzal sem kellett fárasztani magát, hogy a jelentkezését beadja. De mivel a választottja épp egy céges projektben vesz részt, várnia kell rá (és itt bukott ki a turpisság). A magam részéről még ezt mind a káosz látványának eufóriájában töltöttem. A magam fajta lelkeknek van valami csiklandozóan mulattató abban, ahogy az egész eltörik. Még az álláskeresés is takarékra került, látni akartam, meddig fajul. A főnököm megdicsért: mennyit értem, milyen példásan jókedvű vagyok, erre van itt szükség. De még a java hátra van.

Távollétemben ugyanis bejelentették, hogy a spanyol piac (ingoványossága miatt) utolsónak kerül kiszervezésre, így a spanyolosnak márciusig lesz munkája. Múlt héten súgták a fülembe azzal együtt, hogy ennek hatására Patrícia arra tör, hogy engem kiszorítson, és magának kapja meg a lehetőséget. Igyekszik elhitelteleníteni: ha hibát követ el, jelenti a piacnak és a menedzsmentnek, én tettem. Információt tart vissza tőlem, és hogy magasabb számokat produkáljon, reggelente belép a postaládámba, hogy kivegye a könnyen megoldható ügyeket, és a maga bonyolultjait tegye be a helyére. A számítógépes világban mindez bizonyítható, így maga adta a kezembe a fegyvert, amivel én lehettem a győző. Még csak nem is nekem kellett jeleznem, azt is megtették helyettem. Patrícia nem egy embernek tört már borsot alá a teljesen szellemtelen törekvésével. Technákája többnyire kimerült menedzsereknek írt rágalmazó levelekben a munkatársairól, így már a vezetőség is régóta ismerte a problémát. Viszont én voltam az első, akinél konkrét csaláson tudták kapni az ellenségei. A szembesítés hétfőre lett meghirdetve. Nyomtatott bizonyítékokkal készültem és okosan megfogalmazott kérdésszerű vádakkal. De ehelyett arcon csaptak. A főnökünk (kinek legkevésbé sem hiányzik, hogy Patrícia könyöklési harcában az ő tízéves végkielégítése veszélybe kerülhessen) nem adott helyt érveknek. Közölte, hogy nem avatkozik bele a macskaharcokba, nem érdeklik a vádaskodásaink, vagy megtanulunk felnőttek módjára együtt dolgozni, vagy a rossz magaviselet miatt ugrik a bónusz. Dugd fel a bónuszod!! - kellett volna kiáltanom, de néma maradtam, és néztem, ahogy Patrícia kiskutya szemekkel, visszafogott hangon csak rákezdi a mondókájára, amivel ő készült: "Én nem értek semmit, ez nem fair. Fogalmam sincs, mi zajlik itt. Érzem, hogy feszültség árad felém, de nem tudom miért." Tényleg?! Ennyit találtál ki egy hétvége alatt?! Ezzel akartad megvédeni magad?! - és nedvesre szorítottam a kinyomtatott lapokat a postaládám állapotáról, a leveleiről, amik tele voltak hazugsággal. Mondd, mennyit ér az ember, ha bűntelen, de gyenge... Prüszkölve hagytam el a megbeszélőtermet, miközben Patrícia bezsebelt egy bókot a cipőjére a főnökömtől, aki okosan közel ült hozzánk a délután folyamán, hogy nézze, hogy viselkedünk. Patrícia persze minden alkalmat megragadott, hogy hozzám szóljon, valamire felhívja a figyelmem "kiléptetéseknél ne felejtsd el a..." (minek mondod?? tudom jól, hiszen én rágtam a szádba keservesen hosszú hetek alatt!), "jó lenne, ha ezt ugyanúgy csinálnánk, hiszen egy csapat vagyunk..." (óóó, hogyaza!!). A férfi telefonos pszichiáter és karriertanácsadó: "ha szembefordulsz a menedzsereddel, felnégyel és a tagjaidat kitűzi a palotája négy sarkára, hogy elrettentse esetleges követőidet. Még egy összeomlóst azonban nem engedhet meg magának. Mondd, hogy szorongással tölt el, hogy Patríciával kell dolgoznod, arra lépnie kell valamit." Hogy én?! Szorongok?! Egy spanyol törpepicsa miatt?! Még azt is kikérem magamnak, hogy ezt hazudjam! Hogy lehet a csalás és hazugság tolerálható még akkor is, ha a csapat egésze demoralizálódott (főleg akkor!)?! Hogy lehet, hogy senki nem érzi a szociális felelősséget, hogy egy ilyen embert meg kell állítani, móresre tanítani még most, mert holnap ő lesz a menedzserünk?! Miért nem értik meg, hogy a rossz emberek azért tudnak előre jutni, mert a jók nem akadályozzák azt meg! "Mindannyiójukat megvetem!"- dühöngök magamban, mint Julien Sorel. Hát tényleg a Tartuffe-öt kell játszani az előrejutásért?

- hogy egy utcában minden háznak ugyanúgy kell kinéznie

- hogy a gyerekeket pórázon vezetik az utcán

- hogy a nedvesség miatt az otthonról hozott sólámpám pocsolyává olvad

- a távolságokat
- azt, hogy mindennek víz/műanyag íze van
- a "hova valósi vagy... eredetileg?" kérdést
- a kínos politikai korrektséget
- hogy drága a tömegközlekedés
- hogy kutyával nem lehet tömegközlekedni
- hogy balról jönnek a kocsik miközben jobbra figyelek
- hogy kétirányúvá tesznek egy olyan utcát, ahol nem fér el két kocsi egymás mellett, és az utca közepétől vissza kell tolatni, ha jön valaki
- hogy nincsenek szemetesek az utcán, és hazáig kell vinni a kutyagumit
- a zsúfoltságot
- hogy a sztárokat tényleg családtagként kezelik és szeretik/mérgelődnek rajtuk és komolyan érdeklődnek irántuk
- hogy 6.70-be kerül a palacsinta a magyar palacsitázóban
- a tömeges magányt

Mi is megadtuk magunkat a hőségnek és mindenkihez hasonlóan elmentünk a legközelebbi vízhez a hétvégén. Napsütés, langyos víz, hordozható grill.

Egy órán keresztül...

Aztán jött az apály és a víz egy jó kilométerre visszahúzódott mély agyagos trutyit hagyva maga után, amibe persze bele kellett menni.

Mindent beleszámítva a nap felért egy egész heti nyaralással, leégtem, lazítottam, még visszajövünk, a trutyi nem számít.

A leépítés tovább zajlik, a munkamorál zuhan.

Legalább a magyar piactól megszabadultam - ez a hét fejleménye. Nem tudom, mondtam-e már, de amióta itt vagyok, már dolgoztam az angol, ír, skót, olasz és spanyol piacnak, és elmondhatom, hogy a magyarnál idegesítőbb partnerek nincsenek. Szőrszálhasogató, frusztrált népek, akik a saját feladatukat is úgy csinálják, mintha nekünk tennének szívességet, miközben nekünk minden elgépelési hibánkról listát vezetnek, amibe havonta egyszer belenyomják az orrunkat, persze, csak hogy tanuljunk belőle (elütési hibából, mit??). Ja, persze, nem, a saját hibáikról nincs listájuk, amiből tanulhatnának. Abban rohadt jók, hogy akár alaptalanul is támadjanak (felhívják a figyelmet a problémára), de megoldással sajnos sosem tudnak szolgálni, ha pedig a mi oldalunkról jön a javaslat, akkor persze máris passzolják át az extra feladatot, hogy "de ügyesen kitaláltátok, akkor csináljátok is meg". Volt már olyan konferencia, amiről inkább kijöttem és megveregettem a vállam, hogy eljöttem otthonról, így nem kell ezek között élnem.

Cserébe most megkaptam a spanyolokat egymagamra. Na hát ez is olyan, hogy a helyi HR-esek olyanok, mint maga az ország kicsiben: teljes a káosz, de legalább jó fejek. A káosz egyébként nyomasztó, nincs senki a cégnél, aki tudná, mit kell csinálni a spanyolokkal, a spanyolok sem igazán tudják, nekünk mit kellene csinálnunk velük, szóval odaültettek engem, hogy majd én kibogozom a szálakat. De persze előttem már ültek ebben a pozícióban, ugyanakkora sötétségben, mint én vagyok most, és csináltak ezt-azt, ami aztán csak még átláthatatlanabbá tette a folyamatokat. 

Aztán nehéz mindezt úgy csinálni, hogy közben tudom, hogy a hónapok meg vannak számlálva, februárban mennünk kell. Próbálkozom cégen belül az itt maradó HR-es csapatok pozícióira, de kispályás vagyok. 40 embert tesznek lapátra, akiknek többsége már évek óta van itt, amivel persze szívesebben veszik át őket, a kapcsolati tőkéről nem is beszélve, így az egy-egy megüresedett helyért való verekedésben számításaim szerint gyorsan földre kerülök majd. Valószínűleg másik céghez kell mennem, csak a mikor a kérdés.

A dilemmám a következő.

Tény 1: a munkakeresés időt és energiát vesz igénybe.

Unok hülye multicégekről informálódni és nem vagyok jó abban, hogy eladjam magam, kényelmetlen és stresszes számomra odamennem produkálni magam valami beképzelt menedzser elé, hogy bizony, én vagyok a legjobb, uram, engem vegyél fel, engem, engem. Jobb vagyok mint bármelyik másik, hadd ecseteljem az erősségeim, és oh, a gyengém...? (gyorsan valami egyedit, szellemeset, ami igazából erősség) Jaj és a pozíció, persze, (ami egyébként a legalacsonyabb irodai aktatologatás)  hogy miért is érdekel...? Hű, erről eszembe jutott a Modoros blog, amit még Zsolti mutatott évekkel ezelőtt, de örökzöld. Hülye kísérőlevelek és állásinterjúk, meg persze a valóság.

Tény 2: három hónapja vagyok itt.

Angliában azt nézik csak az önéletrajzban, ami Angliában történt. Ami előtte van, az blabla, jó tudni, köszi, de nem számít. Szóval ha úgy vesszük, három hónapos munkatapasztalattal vágnék bele a munkakeresésbe. Valószínűleg úgy húsz interjúra kellene elmennem vasalt ingben és a legszebb mosolyommal "szeretnék olyan munkát, ahol emberekkel tudok foglalkozni, ahol jó a társaság, és ahol tudom használni és gyakorolni a nyelvtudásomat", mire valamelyik paca felhorkan, hogy "Jó, hát ha úgy gondolja, akkor szívesen felajánljuk a helyet a csoportomban". 

Ha maradok februárig, kapok végkielégítést és még úgy egy havi fizetést fájdalomdíjnak, emellett beírhatok egy éves tapasztalatot. És közben - ki tudja - talán még egy belsős állás is összejön, és maradhatok azon a munkahelyen, ami közel van és nem kell buszbérletet venni.

Viszont az álláskereséssel töltött idő már úgy fog ketyegni, hogy nincs munkám. Az irodában a hangulat már most a mélyponton van, a csapatok esnek szét, a napi rutin tarthatatlan. Most az a céljuk, hogy mindenki minden munkafolyamatot el tudjon látni, így a megnövekedett munka mellett napi 3 óra elmegy azzal, hogy vagy engem tanít valaki valamire, vagy én a másikat, és mindezt egy motiválatlan, "mi a fenének vagyunk itt és csináljuk ezt, nem a te hibád, de hagyjál már ezzel a hülyeséggel" légkörben. És ez már csak rosszabb lesz. Ja, az új remek ötletük az, hogy Mo.-ról hoznak ide egy magyaros embert a helyemre, meg egy holland is kell, mert a holland csaj dobbant, akiket itt kitanítunk, aztán mehetnek vissza Mo.-ra a tapasztalatukkal. Szerintetek az, akit kihoznak, majd visszamegy? Főleg miután megtapasztalja, milyen emberekkel lenne összezárva a magyar irodában. Ha lesz egy kis esze, kihasználja, hogy fél évre van munkája, és közben folyamatosan pályázgat itt... A cég meg majd jól kifizeti neki első pánikban a lakhatást, a költözést, meg amit kell. De úgy kell nekik.

Tanácsok jöhetnek.

Na, A. szülei megjöttek, mint a háromkirályok ajándékokkal felpakolva, és a napi rutin megváltozott.

Reggel 7-kor éneklős imádkozásra ébredünk, fűszerek és gyertya szaga van a levegőben, a lakásban nincs hús, tojás vagy alkohol. Kedvesek az első pillanattól, igazából azért kellene sokat tennem, hogy ne szeressenek, mert ők elfogadni meg szeretni akarják a másikat.

De persze ez ugyanolyan nyomás, hiszen ki akarna csalódást okozni. Amikor csak ketten voltunk, simán belefért, hogy fél hétig nem volt kedvünk főzni meg takarítani, pizzát rendeltünk, hétvégén szedtük össze a szétdobált ruhákat, stb., most pedig minden reggelt takarítással kezdünk, munka után bevásárlás, főzés, mosogatás, még olyan dolgokat is csinálok, amiket előtte soha, mint például kivasalom az ingeim. Elég fárasztó, hogy nincs egy este sem, amikor csak üres fejjel bámulom a tévét, de majd le kell adnom a nagy háziasszonykodásból, mert novemberig úgysem fogom bírni. 

(lentebb írtam a munkahelyzetről, a reklám miatt lehet, nem látszik)

Na, hát most, hogy ilyen jól megtaláltam azt a munkahelyet, ami tetszik is, meg is fizetik, közel is van a lakásomhoz, kiszervezik az egészet... Budapestre.

Az ok az, hogy ott harmadannyiért legalább három (magyar + kettő másik) nyelven beszélő embereket találnak, akik úgy dolgoznak, mint a kínaiak. Magyarországon heti 5 (havi 20) órával többet dolgozik egy átlagos munkavállaló, 8 nappal kevesebb szabadnapot kap és évi 2-vel kevesebb munkaszüneti napot kap. Mivel betegszabadságot csak orvosi igazolással lehet kérni és csak a fizetés töredékét kapja arra a napra az ember (amíg itt csak egy telefonba kerül és teljes fizetés jár), betegszabadságra is ritkábban mennek az emberek. A fentről érkező nyomásnak a magyar dolgozó megfelelni akar, tart a feletteseivel való konfrontálódástól, amíg itt az átlagon felüli elvárást felháborodva visszanyomják az alkalmazottak, így a magyarok (kis lelkük megnyomorításával igaz) sokkal nagyobb mértékű munkát képesek ellátni. És még egyszer, kereken harmadannyiért. Szóval, drágáim, aki még nem talált munkát, és érdeklődik a HR iránt, tudok egy jó munkahelyet...

És hogy itt hogy mennek a dolgok? Természetesen egy nyitott fórumon közölték, ahol az alkalmazottak egyből kifejezhették a felháborodásukat a vezetőséggel szemben. Volt, aki nekiállt győzködni őket, hogy ezt nem tehetik, de a fenti érvekkel mit lehet kezdeni. A vezetőség kinyilatkoztatta, hogy mindenkinek úgy segítenek, ahogy tudnak, munkát találni cégen belül és kívül egyaránt, a kilépő embereket alkalmi dolgozókkal pótolják majd, hogy ne legyen az, hogy a munka ugyanannyi, ember meg egyre kevesebb. Erre persze megint jött a hőbörgés, hogy azokat meg kinek lesz ideje betanítani, de persze erre is volt valami dumájuk, amire nem emlékszem.

Hívtak valakit a magyar irodából, hogy bemutassa, milyen ott élni (mert persze ha próbálnak mindenkit győzködni, hogy menjen át a budapesti irodába, hiszen ha az összes tudás itt marad, oda felvesznek majd 40 embert, aki azt sem tudja majd, melyik végéről fogjon neki a munkának). Én is elmentem, mert megkértek a kollégáim, hogy legyek ott és ne hagyjam, hogy hülyeségeket mondjanak nekik Magyarországról. El kell ismernem, a srác korrekt képet adott a magyar valóságról, se nem szépített, se nem becsmérelte, ami van. A megbeszélés végén mindenki arra jutott, hogy szép-szép, Budapest biztos menő hely, a fizetés sem rossz, ha valaki csak ott akar élni, de mivel az ő céljuk nem évi egy hét a Balcsinál, hanem legalább a családjukat szeretnék évente egy-kétszer meglátogatni; inkább felveszik itt a végkielégítést, elmennek abból egy évre bulizni Budapestre, aztán találnak valami rendes állást.

Hetente van személyes elbeszélgetés a menedzserünkkel, hogy hogy érezzük magunkat, milyen lépéseket tettünk már meg az új munkahelyet illetően, és a menedzser tényleg segítőkész, ötleteket ad, felajánlja, hogy átnézi az önéletrajzunkat, ajánlást ad, segít megírni a kísérőlevelet, minden.

Ha ez nem lenne elég, még kiscsoportos foglalkozásokban tolják a lelkizést, hogy ez mindenki életében nagy krízis, ha szükségünk van arra, hogy beszéljünk róla, kifejezzük a csalódottságunkat, kétségbeesettségünket stb. És ez 90 napig megy majd így... De legalább az olaszok rendszeresen beolvasnak nekik, hogy mégis milyen mutatókat várnak tőlünk, amikor úgy megyünk be minden nap dolgozni, hogy visszavonhatatlanul ki vagyunk rúgva. Na meg hogy ez a sok lelkizés is a munkaidőnkből megy el, aztán így hogy várják, hogy ugyanannyi meló legyen megcsinálva. Ja, hogy ingyen túlórázzunk nekik? Vissza az első mondathoz.

Na, túlestem az első találkozáson. Az edző romantikusan kezdte: fel kellett tennem egy szívverés-mérő pántot, ami a karóráján mutatta ki a szívdobbanásokat (óóóó), aztán lemérte a hájat a karomon, a csípőmön és a combomon egy hájmérő-csipesszel (búúúú).

ÉS hölgyeim és uraim, a sokéves söremelgetésnek megvan a foganatja! Hiszitek vagy nem, minden erőpróbán az átlag felett teljesítettem, összesen 7%-kal vagyok az átlag felett. Most húzhatjátok a szátok, hogy a statisztikát angol kórók közt végezték, de hát vakok közt ugye...

Napfény-fiú lelkes, összeállított valami edzőtervet, hogy én azt majd heti négyszer (na, persze, minek, még a szomszéd asztalhoz is a guruló széken közlekedem, és mégis ilyen király vagyok, minek strapáljam magam), de szerdán újra ingyenes edzésem lesz vele, júliusban pedig kezdődik az önvédelmi oktatás, ahol aztán meg tudom, hogy kell módosan szétrúgni a seggeket átlagon felüli erőmmel.

Na most tegyetek a kezetek a szivetekre es valaszoljatok a kovetkezo kerdesekre:

- Milyen gyakran vegzel testmozgast hetente (30 perc es afolott)?
Milyen tipusut?
- Kerjuk nevezze meg sportceljait es helyezze oket fontossagi sorrendbe:
30 nap alatt, 6 honap alatt, 1 ev alatt
- Dohanyzott valaha? Ha igen, mikor szokott le?
- Jelenleg dietazik?
Melyik dietat koveti?
- Korulbelul hany egyseg alkoholt fogyaszt egy heten? (megj. egy sor 2 egysegnek szamit)
- Hany koffein alapu italt fogyaszt egy nap?
- Hanyszor eszik voros hust egy heten?
- Hany friss gyumolcsot vagy zoldseget eszik egy nap?
- Hany cukros edesseget fogyaszt egy nap? 
- Hany pohar vizet iszik egy nap?

Es most ezt adjatok oda egy kocos, csibesz mosolyu, huszeves fiukanak, aki egy edzotermet vezet, es mindenki csak "napfeny-fiunak" hivja a hata mogott.

Es hogy hogy reagalt? Mit vartok egy napfeny-fiutol. Felajanlotta, hogy ket oras ingyen szemelyi edzest ad nekem es kerdezes nelkul be is irt a naptarjaba ("hetfon jo lesz?"), majd felvilagositott, hogy a testedzes igazabol jo moka, es nem kell felnem, majd konnyu dolgokkal kezdunk, es hetente valtoztatja majd az edzestervem, hogy ne unjam meg es motivalt maradjak. "Vissza az agarakkal, gyermekem, hetente? Az azt jelentene, hogy hetente legalabb egyszer jonnek?"- de hogy lehetne ilyet mondani a napfeny-fiunak.