A leépítés tovább zajlik, a munkamorál zuhan.
Legalább a magyar piactól megszabadultam - ez a hét fejleménye. Nem tudom, mondtam-e már, de amióta itt vagyok, már dolgoztam az angol, ír, skót, olasz és spanyol piacnak, és elmondhatom, hogy a magyarnál idegesítőbb partnerek nincsenek. Szőrszálhasogató, frusztrált népek, akik a saját feladatukat is úgy csinálják, mintha nekünk tennének szívességet, miközben nekünk minden elgépelési hibánkról listát vezetnek, amibe havonta egyszer belenyomják az orrunkat, persze, csak hogy tanuljunk belőle (elütési hibából, mit??). Ja, persze, nem, a saját hibáikról nincs listájuk, amiből tanulhatnának. Abban rohadt jók, hogy akár alaptalanul is támadjanak (felhívják a figyelmet a problémára), de megoldással sajnos sosem tudnak szolgálni, ha pedig a mi oldalunkról jön a javaslat, akkor persze máris passzolják át az extra feladatot, hogy "de ügyesen kitaláltátok, akkor csináljátok is meg". Volt már olyan konferencia, amiről inkább kijöttem és megveregettem a vállam, hogy eljöttem otthonról, így nem kell ezek között élnem.
Cserébe most megkaptam a spanyolokat egymagamra. Na hát ez is olyan, hogy a helyi HR-esek olyanok, mint maga az ország kicsiben: teljes a káosz, de legalább jó fejek. A káosz egyébként nyomasztó, nincs senki a cégnél, aki tudná, mit kell csinálni a spanyolokkal, a spanyolok sem igazán tudják, nekünk mit kellene csinálnunk velük, szóval odaültettek engem, hogy majd én kibogozom a szálakat. De persze előttem már ültek ebben a pozícióban, ugyanakkora sötétségben, mint én vagyok most, és csináltak ezt-azt, ami aztán csak még átláthatatlanabbá tette a folyamatokat.
Aztán nehéz mindezt úgy csinálni, hogy közben tudom, hogy a hónapok meg vannak számlálva, februárban mennünk kell. Próbálkozom cégen belül az itt maradó HR-es csapatok pozícióira, de kispályás vagyok. 40 embert tesznek lapátra, akiknek többsége már évek óta van itt, amivel persze szívesebben veszik át őket, a kapcsolati tőkéről nem is beszélve, így az egy-egy megüresedett helyért való verekedésben számításaim szerint gyorsan földre kerülök majd. Valószínűleg másik céghez kell mennem, csak a mikor a kérdés.
A dilemmám a következő.
Tény 1: a munkakeresés időt és energiát vesz igénybe.
Unok hülye multicégekről informálódni és nem vagyok jó abban, hogy eladjam magam, kényelmetlen és stresszes számomra odamennem produkálni magam valami beképzelt menedzser elé, hogy bizony, én vagyok a legjobb, uram, engem vegyél fel, engem, engem. Jobb vagyok mint bármelyik másik, hadd ecseteljem az erősségeim, és oh, a gyengém...? (gyorsan valami egyedit, szellemeset, ami igazából erősség) Jaj és a pozíció, persze, (ami egyébként a legalacsonyabb irodai aktatologatás) hogy miért is érdekel...? Hű, erről eszembe jutott a Modoros blog, amit még Zsolti mutatott évekkel ezelőtt, de örökzöld. Hülye kísérőlevelek és állásinterjúk, meg persze a valóság.
Tény 2: három hónapja vagyok itt.
Angliában azt nézik csak az önéletrajzban, ami Angliában történt. Ami előtte van, az blabla, jó tudni, köszi, de nem számít. Szóval ha úgy vesszük, három hónapos munkatapasztalattal vágnék bele a munkakeresésbe. Valószínűleg úgy húsz interjúra kellene elmennem vasalt ingben és a legszebb mosolyommal "szeretnék olyan munkát, ahol emberekkel tudok foglalkozni, ahol jó a társaság, és ahol tudom használni és gyakorolni a nyelvtudásomat", mire valamelyik paca felhorkan, hogy "Jó, hát ha úgy gondolja, akkor szívesen felajánljuk a helyet a csoportomban".
Ha maradok februárig, kapok végkielégítést és még úgy egy havi fizetést fájdalomdíjnak, emellett beírhatok egy éves tapasztalatot. És közben - ki tudja - talán még egy belsős állás is összejön, és maradhatok azon a munkahelyen, ami közel van és nem kell buszbérletet venni.
Viszont az álláskereséssel töltött idő már úgy fog ketyegni, hogy nincs munkám. Az irodában a hangulat már most a mélyponton van, a csapatok esnek szét, a napi rutin tarthatatlan. Most az a céljuk, hogy mindenki minden munkafolyamatot el tudjon látni, így a megnövekedett munka mellett napi 3 óra elmegy azzal, hogy vagy engem tanít valaki valamire, vagy én a másikat, és mindezt egy motiválatlan, "mi a fenének vagyunk itt és csináljuk ezt, nem a te hibád, de hagyjál már ezzel a hülyeséggel" légkörben. És ez már csak rosszabb lesz. Ja, az új remek ötletük az, hogy Mo.-ról hoznak ide egy magyaros embert a helyemre, meg egy holland is kell, mert a holland csaj dobbant, akiket itt kitanítunk, aztán mehetnek vissza Mo.-ra a tapasztalatukkal. Szerintetek az, akit kihoznak, majd visszamegy? Főleg miután megtapasztalja, milyen emberekkel lenne összezárva a magyar irodában. Ha lesz egy kis esze, kihasználja, hogy fél évre van munkája, és közben folyamatosan pályázgat itt... A cég meg majd jól kifizeti neki első pánikban a lakhatást, a költözést, meg amit kell. De úgy kell nekik.
Tanácsok jöhetnek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.